És egy ifjú ezt mondta: Beszélj nekünk a Barátságról. És ő válaszolt, és ezt mondta: A te barátod a válasz a szükségedre. Ő a te földed, melyen szeretetet vetsz, és háládatosságot aratsz. És ő a te asztalod és a te tűzhelyed. Mert éhesen mégy hozzá, és békéért keresed fel őt. Amikor barátod szól hozzád, saját elmédben nem félsz az "igen"-től, s nem fojtod vissza a "nem"-et. És amikor barátod hallgat, szíved akkor sem szűnik meg figyelni rá. Mert a barátságban minden gondolat, minden vágy, minden remény szavak nélkül születik, közös és kimondatlan örömmel. Mikor barátodtól elválsz, nem bánkódol. Mert amit benne legjobban szeretsz, a távollétében világosabbá válhat, miként a hegymászó is jobban látja a hegyet a síkságról. És ne légyen a barátságnak célja más, mint a lélek elmélyülése. Mert a szeretet, ha egyébre is törekszik, mint önnön rejtelmének felfedésére, nem szeretet immár, hanem kivetett háló, melyben csak a silány akad fenn. És ami benned a legjobb, légyen az a te barátodé. Ha ismeri tengered apályait, hadd ismerje meg a dagályt is. Mert mi a te barátod, ha csupán az unalom óráján keresed fel őt? Keresd fel őt az élet óráján is. Mert segíthet ő a szükségben, de ürességedet ki nem töltheti. És a barátság édességében légyen nevetés és az örömök megosztása. Mert az apró örömök harmatában a szív megtalálja hajnalát, és felfrissül.
Kahlil Gibran: A Pròfèta
